Cégalapítás Németországban

Cégalapítás Németországban

A dízelbotrány hatásai

2018. július 03. - Zoli530

pexels-photo-144171.jpeg

A Dieselgate utórengései súlyosak. A számos gyártó által elkövetett csalás súlyos környezetszennyező hatással bírt, amelynek eredményeképpen Németországban felmerült a dízelüzemű autók városokból való kitiltásának lehetősége is. Ez pedig sajnálatos módon nem a felelős autógyártókra van a legrosszabb hatással.

A DW riportja a dízelbotrány hatásait vizsgálja az autókereskedők szemszögéből. Korábban már említésre került, hogy a használt autók árai mélyrepülésbe kezdtek: egy páréves, jó állapotú járművel is több tízezer eurót veszíthet az eladó magánszemély, vagy a használt autó kereskedő.

A vásárlók szkepticizmusához nagyban hozzájárul az, hogy a kérdéskört még nem sikerült teljes mértékben tisztázni állami szinten. A videóban megkérdezett felgyülemlett, eladhatatlan készlettel rendelkező használt autó kereskedő szerint csak az oldhatná meg a kialakult válsághelyzetet, ha a német állam valamilyen módon véglegesen lezárná a mostani képlékeny, bizonytalan szituációt.

Az új autókat forgalmazó vállalkozás vezetője azonban nem volt ennyire pesszimista: szerinte az eladási mutatók továbbra is jók, még ha változtak is a vásárlói szokások. Amennyivel kevesebb dízelüzemű autót vásárolnak, annyival több benzines kerül eladásra.

A megkérdezett vevő továbbra is hisz a dízelben, ő abban hisz, hogy az új modellek már sokkal környezetkímélőbbek és üzemanyag-fogyasztás szempontjából hatékonyabbak, mint a botrányban érintett változatok.

A dízelüzemű autók fenntartása eddig jóval gazdaságosabb volt, azonban a használt autók árainak zuhanásával sok vállalkozás is nehéz helyzetbe került. Érintett a német gazdaság változásaival kapcsolatban, esetleg céget alapítana és szeretné elkerülni a buktatókat? Kattintson ide és kérjen segítséget!

A bejegyzés trackback címe:

https://cegalapitasnemetorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr8414090735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása